Gróf Esterházy János 1901. március 14-én Nyitraújlakon (Veľké Zálužie) született és 1957. március 8-án halt meg Mírovban [Csehország].
Földbirtokos, politikus. Az Esterházy család galántai, grófi ágában született.
A szlovákiai magyar politikai életbe az 1920-as évek közepén az Országos Keresztényszocialista Párt (OKP) tagjaként kapcsolódott be; 1931-ben a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga elnökévé, egy évvel később az OKP elnökévé választották meg. 1935-től a kassai kerület nemzetgyűlési képviselője volt. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnöke lett. Az első bécsi döntést követően Szl.-ban maradt, ahol 1945 tavaszáig a Szlovenszkói Magyar Párt elnöki tisztét töltötte be. 1938 és 1945 között a szlovák parlamentben a szlovákiai magyar kisebbséget képviselte. Noha nyilatkozataiban ő is helyeselte a német háborús törekvéseket, s parlamenti képviselőként része volt a totalitárius állam kiépítésében, keresztény-konzervatív elveit megőrizve a nemzetiszocialista tanokat végig elutasította. 1942. máj. 15-én pedig lelkiismereti okokból nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényt.
1943-tól – a szlovákiai és a magyarországi politika radikalizálódása miatt – fokozatosan visszavonult a politikai szerepléstől. 1944-ben zsidókat és más üldözötteket bújtatott, ill. segítette menekülésüket.
1944 decemberében a nyilasok Budapesten letartóztatták, s bár arra kényszerítették, hogy lemondjon Magyar Pártbeli elnöki tisztségéről, párttársai 1945 tavaszán megerősítették e tisztségében. Közben a Gestapo is elfogatóparancsot adott ki ellene, ezért bujkálni kényszerült.
A kassai kormányprogram kihirdetésekor még bekapcsolódott a szlovákiai magyarok jogvédelmébe, de a szlovák belügyi szervek letartóztatták és átadták a szovjet hatóságoknak, melyek a Szovjetunióba hurcolták és tíz évi munkatáborra ítélték. 1947-ben, távollétében, a Szlovák Nemzeti Bíróság kötél általi halálra ítélte, mely ítéletet a köztársasági elnök életfogytiglanira változtatta. A szovjet hatóságok 1949-ben adták át Csehszlovákiának a már súlyos beteg Esterházy Jánost, aki a következő éveket különböző csehszlovákiai börtönökben és munkatáborokban töltötte.
1957 márciusában a morvaországi Mírovban érte a halál. Holttestét elégették. Hamvait 2007-ben a család és a magyar kormány kérésére, Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter közbenjárására, a kommunizmus áldozatainak prágai tömegsírjában találták meg. Az e sírból akkor kivett hamvakat tartalmazó urnát átadták lányának, Malfatti-Esterházy Alíznak.
1993-ban Simon Wiesenthal, a bécsi holocaust dokumentációs központ vezetője levélben kérte az illetékes szlovák szerveket Esterházy János rehabilitációjára, ugyanígy lépett fel 1999-ben Alois Mock, Ausztria egykori külügyminisztere, majd 2001-ben Martonyi János magyar külügyminiszter is. Szlovákiai rehabilitálása ennek ellenére máig várat magára.
2009 májusában Lech Kaczyński lengyel köztársasági elnök a külföldiek számára adományozható a legmagasabb kitüntetést, a Polonia Restitutát adományozta posztumusz Esterházy Jánosnak.
2010 májusában a Yad Vashem Intézet „elismerését és köszönetét” fejezte ki Esterházy Jánosnak az üldözött zsidók megmentésért.
2011-ben a New York-i Rágalmazásellenes Liga (ADL – Anti-Defamation League) zsidó szervezet a „Bátorságért” elnevezésű kitüntetését in memoriam Esterházy Jánosnak adományozta a szlovákiai zsidótörvénnyel szembeni elutasító magatartásáért.
A Szlovákiában és Csehországban élő magyar közösség mindig is a saját mártírjaként tekintett Esterházy Jánosra. Napjainkban mintegy 30 emlékhely hirdeti e közösség tiszteletét Esterházy életműve és áldozathozatala iránt. A szlovákiai magyar mártírpolitikus urnáját befogadó Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolnát az elmúlt egy évben több mint 5 000 zarándok kereste fel.